Hétfő
2017-Jún-26
03:20:55
Főoldal
Szereplők
MINDEN AMI STAR TREK Üdvözöllek Vendég | RSS Regisztráció
Belépés
Honlap-menü

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 252

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Szereplők:

Dr Julian Bashir (Alexander Siddig, aka Siddig El Fadil)

bashir

A csillagflotta orvosa, 2369-tól Deep Space Nine főorvosa. 2342-ben született a Földön. A kis Julian társaihoz képest fizikailag és szellemileg is alul maradt, szülei a modern (és törvénytelen) génsebészeti eljárásoknak köszönhetően kivételes fiatalembert faragtak belőle. A Csillagflottán osztályában második legjobb tanulóként végzett. Kalandvágyból kérte magát DS9-re, de hamar rájött, hogy az élet a 'határvidéken' korántsem olyan vidám, mint azt képzelte. Már az első évben barátságot kötött Garakkal, az állomásra száműzött kardassziai szabóval; majd a későbbiekben sikerült kiérdemelnie Kira őrnagy és O'Brien tiszteletét és barátságát. 2373-ban a dominion elrabolta és egy alakváltót állított a helyébe. Ezalatt Julian jem'hadar fogságban volt, ahonnan Worf és Garak segítségével sikerült kiszabadulnia. (By Inferno's Light) 2374-ben Dr Zimmerman róla akarta mintázni a flotta hosszú élettartamú holografikus doktorát, azonban kiderült, hogy eredményeit részben a gyermekkori génmanipulációnak köszönheti. A programot félbeszakították, édesapját egy föderációs büntetőtelepre vitték. (Dr Bashir, I Presume) A háború idején a Defianten teljesített szolgálatot, DS9 visszavétele után újra az állomás főorvosa lett. Bashir hobbija a dart, a faltenisz és a különféle holoregények; romantikus szálak fűzték Leetához, sokáig szerelmes volt Daxbe.

 

Jadzia Dax (Terry Farrell)

bashir

Parancsnok-helyettes, DS9 állomás tudományos tisztje 2369 óta. Jadzia a Trillről származik, 2367-ben kapta a Dax szimbiótát. Exobiológiából, zoológiából, asztrofizikából és exoarcheológiából szerzett diplomát. A Dax szimbióta korábban hét hordozóval élt szimbiózisban, közülök a legutolsó, Curzon, kivívta a klingonok tiszteletét. Curzon Dax volt Benjamin Sisko mentora és legjobb barátja. A barátrság mai napig tart Dax fedezte fel 2369-ben a Bajor szektorban a Gamma-kvadránsba vezető stabil féreglyukat. (Emissary) 2371-ben a klingon Kang, Korr és Koloth társaságában bosszút állt Curzon unokaöccsének gyilkosán, az albínó klingonon. 2372 elején megtudta, hogy volt egy hordozója, akinek létezését kitörölték memóriájából, mivel a férfi gyilkos volt. Ugyanennek az évnek a végén egy szertartás során Dax találkozhatott a korábbi hordozókkal és fény derült arra is, hogy Curzon miért ellenezte annak idején hogy felvegyék a szimbiózis programba: az idős trill férfi szerelmes volt belé. (Faces) Hordozói voltak: Emmeny, Audred, Torias, Joran, Curzon. 2373-ban Dax Kolothszal és Worffal megtalálta Kahless karjdját. 2374-ben összeköltözött Worffal, majd amikor Worf ideiglenesen Martok tábornok hajóján elsőtiszt lett, Dax tudományos tisztként követte a klingont. Föderációs szolgálatba visszatérve a Defiantet irányította a féreglyuk aláaknázása idején. A háború után összeházasodott Worffal. (You Are Cordially Invited)

 

Gul Dukat (Marc Alaimo)

Dukat

Magasrangú kardassziai tiszt, korábban a Második Rend parancsoka. Bajor megszállása idején Terrok Nor prefektusa, a kardassziai sereg gulja. A klingon támadás idején a civil Dutapa- kormány katonai tanácsadója (Way of the Warrior), majd a birodalom vezére. A dominionnal kötött szövetség idején a seregek fővezére, DS9 visszavétele után a Föderáció foglya. A Honshu pusztulása után megszökött. (Waltz) A kardassziaiak közül elsőként botlott bele a féreglyukba. A megszállás idején született törvénytelen gyermeke egy bajori nőtől, a lány neve Ziyal volt. (Sacrifice of Angels +) Kegyetlen és hidegvérű parancsnok, aki meg van győződve saját faja felsőbbrendűségéről.

 

Elim Garak (Andrew Robinson, aka Andy Robinson)

Garak

Korábban a kardassziai titkosszolgálat elitjének tagja, száműzése után a DS9 szabója, majd Sisko kapitány "tanácsadója". A Föderáció DS9-re érkezése után mindenki kémkedéssel vádolta a ruhák tervezésével foglalatoskodó kardassziait, aki hamarosan barátságot kötött az őt leleplezni akaró Dr Bashirral. Mentora,- és mint később kiderült apja- Enabran Tain segítségével sikerült túlélnie az agyába ültetett transzplantátum hatását. (Wire) Később segített Odót elrabolni és Tain oldalán harcolt a romulán-kardassziai flotta élén a dominion ellen. (The Die Is Cast) Az állomásra visszatérve folytatta addigi munkáját, nem egy alkalommal hasznos információkkal szolgált Sisko kapitánynak, több küldetés során a Defiant legénységével tartott. 2373-ban Worffal egy jem'hadar állomásra ment, hogy kiszabadítsa a nagybeteg Taint, apja nem élte túl az akciót. (In Purgatory's Shadow, By Inferno's Light) Gyöngéd szálak fűzték Gul Dukat lányához, Ziyalhoz. Szerelmüket a lány apja erősen ellenezte.

 

Kira Nerys (Nana Visitor, aka Nana Tucker)

Kira

2369 óta a Deep Space Nine állomás elsőtisztje, ezredes, a Föderáció bajori összekötője. Már tizenkét évesen a bajori ellenállás tagja volt, 2357-ben a Shakaar nevű csoporttal részt vett a hírhedt Gallitep munkatábor felszabadításában. 2370-ben kardassziai fogságból szabadította ki Li Nalast, a bajori ellenállás legendás alakját. Később Kira és Dax akciójának köszönhetően sikerült elhárítani egy bajori polgárháború veszélyét. (Homecoming, The Circle, The Siege) 2372-ben kardassziaiak rabolták el, hogy általa leplezzék le népük emigráns mozgalmának vezetőjét, Tekeny Ghemort. (Second Skin) Szintén 2372-ben a Gamma-kvadránsba repült a Defainten, hogy felvegyék a kapcsolatot a dominion uraival. A csillaghajót támadás érte, Odoval az alakváltók bolygóján landoltak. Itt találtak rá társaikra is, akikekkel időközben kisérleteztek az alakváltók. (The Search) 2373-ban egy küldetés során a terhes Keiko O'Brien súlyosan megsérült, az O'Brien babát Kira őrnagy hordta ki. Terhessége utolsó heteiben elrabolta egy kardassziai, akit annak idején az ő csoportja nyomorított meg. Társai idejében érkeztek, hogy megmentsék az őrnagyot és a babát. (Body Parts) A Föderáció kivonulása után az állomáson maradt a semleges bajori kormány képviselőjeként. Megszervezte a helyi ellenálló csoportot, melynek többek között Jake, Rom és Odo voltak a tagjai. Megpróbált nyomást gyakorolni Odóra, hogy Weyoun csodálatát kihasználva enyhítsen a helyzeten. Az állomás visszavétele után ismét DS9 elsőtisztje lett. Romantikus szálak fűzték Vedek Bareilhoz, Shakaar miniszterhez, majd az alternatív univerzum Bareilához. Odo legjobb barátja, bizalmasa - az alakváltó szerelmes belé. Hobbija a faltenisz.

 

Nog (Aron Eisenberg)

Nog

Rom fia, Quark unokaöccse, Jake legjobb barátja és szobatársa. A csillagflotta kadétja, aki a DS9-en teljesít szolgálatot. Pályafutását tolvajlással kezdte, majd Jake hatására jó útra tért. Beadta jelentkezését a Csillagflotta Akadémiájára és Sisko kapitány közbejárásának köszönhetően fel is vették. A Földön tanult. Az állomásra visszatérve közös szobát kapott Jake-kel, akit túlzott pedantériájával az őrületbe kerget. (The Ascent) Egy titkos küldetés alkalmával társaival lezuhant egy jem'hadar hajóval. A felszínen dominion fogságba esett - társai kiszabadították. (Rocks and Shouls) Részt vett a nagyanjya kiszabadítására indított kommmandóban, az ő ötlete volt Keevan neurotranszmitterekkel való felszerlése. (The Magnificent Ferengi) A háború végén előléptették, azóta zászlós rangban szolgál a mérnök szekcióban

 



Miles Edward O'Brien főnök (Colm Meaney)

O'Brien

Keiko O'Brien férje, Molly és Yoshi O'Brien apja. 2364-től az Enterprise-D transzporterkezelője, 2369-től a Deep Space Nine állomás műveleti tisztje és mindenese. Karrierjét a U.S.S. Ruttledge fedélzetén kezdte, a kardassziaiak mészárlását követően részt vett a Setlik III. túlélőinek mentésében. 2367-ben elvette Keiko Ishikawát (TNG: Data's Day), két gyermekük született; a kisfiút Keiko balesete miatt Kira őrnagy hordta ki. (Body Parts) Rövid idő alatt sikerült felhoznia az alig működöképes állomást Föderációs sztenderdre. 2370-ben Bajorön egyfajta táltosként segített elűzni egy falut fenyegető szörnyet. 2372-ben a cardassziaiak elrabolták és fegyvercsempészéssel vádolták. Odo és Sisko segítségével sikerült bizonyítani ártatlanságát. (Tribunal) 2372-ben felújította DS9 fegyverrendszerét, majd később klingonnak öltözve Kronosra ment, hogy társaival leleplezze a Gowront helyettesítő alakváltót. (Apocalypse Rising) 2374-ben öt év munkáját kellett lerombolnia amikor Dukat és Weyoun átvette DS9 parancsnokságát: az összes rendszert működésképtelenné tette, törölte az összes komputer memóriáját. (Call To Arms) A háború idején a Defianten szolgált, az állomás visszavéltele után tért vissza posztjára. Legjobb barátja Dr Bashir, kedvenc sportja a kajakozás és a dart. Kedveli a holosuitprogramokat, de nem szereti mindig a gonoszt játszani.

 

Miles Edward O'Brien főnök (Colm Meaney)

O'Brien

Keiko O'Brien férje, Molly és Yoshi O'Brien apja. 2364-től az Enterprise-D transzporterkezelője, 2369-től a Deep Space Nine állomás műveleti tisztje és mindenese. Karrierjét a U.S.S. Ruttledge fedélzetén kezdte, a kardassziaiak mészárlását követően részt vett a Setlik III. túlélőinek mentésében. 2367-ben elvette Keiko Ishikawát (TNG: Data's Day), két gyermekük született; a kisfiút Keiko balesete miatt Kira őrnagy hordta ki. (Body Parts) Rövid idő alatt sikerült felhoznia az alig működöképes állomást Föderációs sztenderdre. 2370-ben Bajorön egyfajta táltosként segített elűzni egy falut fenyegető szörnyet. 2372-ben a cardassziaiak elrabolták és fegyvercsempészéssel vádolták. Odo és Sisko segítségével sikerült bizonyítani ártatlanságát. (Tribunal) 2372-ben felújította DS9 fegyverrendszerét, majd később klingonnak öltözve Kronosra ment, hogy társaival leleplezze a Gowront helyettesítő alakváltót. (Apocalypse Rising) 2374-ben öt év munkáját kellett lerombolnia amikor Dukat és Weyoun átvette DS9 parancsnokságát: az összes rendszert működésképtelenné tette, törölte az összes komputer memóriáját. (Call To Arms) A háború idején a Defianten szolgált, az állomás visszavéltele után tért vissza posztjára. Legjobb barátja Dr Bashir, kedvenc sportja a kajakozás és a dart. Kedveli a holosuitprogramokat, de nem szereti mindig a gonoszt játszani.

 

Odo (René Auberjonois)

Odo

Deep Space Nine biztonsági főnöke. Alakváltó, a Gamma-kvadráns szülötte. Bajor kardassziai megszállása alatt találtak rá, a Dr Mora vezette bajori tudóscsoport kisérletei után cardassziai szolgálatba állt. Egyfajta kívülállóként nyomozott az állomáson történt bűnügyekben - kizárólag az igazság érdekli, nem lehet megvesztegetni. 2369-ben, amikor a Föderáció vette át DS9 irányítását, Odo a bajori kormány megbízásából a fedélzeten maradt és biztonsági tisztként folytatta munkáját. (Call To Arms) 2371-ben a Defiant fedélzetén a Gamma-kvadránsba repült, ahol megtudta, hogy a Dominion urai közül származik. Később, amikor egy alakváltó megpróbált beférkőzni a legénysége, Odo kénytelen volt megölni őt. Ezért társai elvették alakváltó képsségét. (Broken Link) 2372-ben egy sérült alakváltó csemete kerül az állomásra, Odo foglalkozik vele. A kicsit nem tudja ugyan megmenteni, de egyfajta búcsúajándékként visszakapta képsségeit. (Begotten) 2373-ban Odo feleségül vette Lwaxana Troit, a házasság célja, hogy Troinál maradhasson születendő gyermeke. (Muse) 2374-ben DS9 fedélzetén marad a föderációs csapatok evakuálása után, egy időre megfeledkezik kötelességéről, mert az alakváltó nő elcsavarja a fejét és azzal kecsegteti, hogy visszatérhet népe közé. Kira őrnagy nyitja fel a szemét. (Sacrifice of Angels) Az állomás visszavétele után Odo posztján maradt.

 

Quark (Armin Shimerman)

Quark

Ferenginaar szülötte, Ishka fia. Egy testvére van, Rom. Deep Space Nine legnagyobb bárjának tulajdonosa. Már a kardassziai megszállás idején működtette bárját. 2369-ben átmenetileg ő lett a Nagus, minden ferengi ura, amikor Zek eljátszotta halálát. (The Nagus) A ferengi törvények szerint mindenkinek segít, aki fizetni tud, így nem egyszer Odo börtönében köt ki. 2371-ben megnősült, ill. kénytelen volt elvenni a klingon Grilkát, miután annak férjét leszúrta egy verekedés során - a klingon beledőlt saját tőrébe. Miután sikerült tisztáznia Grilka pénzügyeit, gyorsan el is váltak. A nő később visszatért egy rövid affér idejéig. (The House of Quark, Looking for Par'Mach...) 2373-ban egy téves diagnózis miatt elárverezte hamvait. Amikor fény derült a tévedésre, inkább megszegte a törvényeket és vállalta, hogy sosem érintkezhet népével többet, csak ne kelljen meghalnia. A vevő, Brunt, aki egyben a Ferengi Üzleti Társaság ellenőre is, azóta is üldözi. (Body Parts) 2374-ben az addig kisstílű bűnözőből fegyverkereskedővé lép elő, azonban rájön, hogy ezt a szerepet nem neki találták ki és feladja magát. (Business As Usual) Később depressziója odáig viszi, hogy hazatér édesanyjához. Hamar rájön, hogy anyja viszonyt folytat a már kissé feledékeny négussal. Amikor Brunt felajánlja neki, hogy visszakaphatja üzletengedélyét, boldogan választja el a szerelemeseket. Végül mindent visszacsinál a Ferengi Szövetség érdekében és a négus engedélyezi, hogy megtartsa papírjait. (Ferengi Love Songs) Az állomás kardassziai kézre kerülésekor DS9-en marad Kira és Odo társaságában, a dominion elűzése után is tovább vezeti bárját. Öccsét halálra ítélik, ezért egy merést ötlettől vezérelve kiszabadítja Romot. (The Sacrifice of Angels) Anyját elrabolta a dominion, ő állította össze azt az akciócsoportot, amely Empok Noron kicserélte Keevant egy másik vortára. (The Magnificent Ferengi)

 

Rom (Max Grodénchik)

Rom

Ishka fia, Quark öccse, Nog apja. Leeta férje. Bátyja bárjában dolgozott, aki vele javítatta a gyakran meghibásodó replikátorokat. Megunva Quark zsarnokoskodását O'Brien technikusai közé állt. A Föderáció kivonulása után ismét bátyja bárjában kezdett dolgozni az állomáson, tagja volt az ellenállók csoportjának. DS9 visszavétele után ismét aktív szolgálatba lépett. Volt már egy félresikerült házassága, -ennek 'terméke' Nog- azóta élt attól való félelemben, hogy a nők csak a pénzére utaznak. Erre majdnem ráment a Leetához fűzödő kapcsolata. Az ő ötlete alapján készült el a féreglyuk száját őrző aknamező, melynek alapját az önmagukat replikáló aknák képzik. Tervérét, ill. az anti-graviton jeladó szabotáláért ki akarták végezni; bátyja és Ziyal szabadította ki. A háború után részt vett az anyja kiszabadítására indított akcióban. (The Magnificent Ferengi) Először a The Emissary c. részben láttuk.

 


Benjamin Sisko (Avery Brooks)

Sisko

A Csillagflotta kapitánya, Deep Space Nine parancsnoka. Joseph Sisko fia, Jake Sisko apja. Felesége, Jennifer Sisko, a borg támadás idején vesztette életét. Kezdetben nem akarta elfogadni DS9 parancsnoki pozícióját, vissza akart térni a Mars orbitális pályáin lakórészlegeket építeni. Kai Opaka és Jean-Luc Picard hatására fogadta el áthelyezését. (Emissary) Találkozott a féregjáratban élő misztikus lényekkel találkozik, nekik is szerepe volt döntésében. Tanúja volt Kai Opaka halálának amikor a kai Gamma-kvadránsba repült. Bajor vallási vezetőjének halála számára is nagy csapás volt, hiszen Opaka volt az, aki felismerte Siskóban a próféták küldöttjét és a bajori vallás tanulmányozására ösztönözte. (Battle Lines) A bajori polgárháború idején, amikor a helyi milícia átvette az állomás irányítását, Sisko és társai az állomást védték Jaro emberei ellen. (The Siege) Később beleszeretett egy titokzatos nőbe, aki azonban csak egy hologramnak bizonyult. (Second Sight) Egy küldetés alkalmával Sisko és O'Brien megrekedt egy bolygón, ahol egy föderációs egység zuhant le 10 évvel korábban. Mivel nem volt hajlandó behódolni a csoport vezetőjének és elfogadni filozófiáját, embertelen körülmények között tartották foglyul. (Paradise) Gul Dukatot ő szabadította ki a Maquis fogdágából. Akciójuk során szembekerült régi barátjával, Cak Hudsonnal, akit végül futni hagyott. (The Maquis 1-2) Röviddel a Maquis-kaland után Benjamin és Jake Sisko, valamint Quark és Nog a Gamma-kvadránsba repült, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak. Quark és a parancsnok jem'hadar fogságba esett, egy kétszínű vorta segítségével sikerült megszökniük, akinek az volt a célja, hogy felmérje a Föderáció erőit. (The Jem'hadar) A dominion támadására való készülés idején a parancsnokot visszahívták a földre, hogy számoljon be a Gamma-kvadráns alkóiról szerzett ismeretiről. DS9-re a U.S.S. Defiant fedélzetén tért vissza. Hogy megtudja, mire készülnek a gamma-kvadráns urai, átrepült legénységével a féreglyukon. Röviddel ezután hajóját támadás érte. Míg Odo kiderítette, hogy népe irányítja a kvadráns életét, addig Siskon és társain a dominion képviselői végeztek kisérletet. (The Search) Újra együtt kellet működnie Gul Dukattal, amikor Tom Riker elrabolta a Defiantet és maquis társaival a kardassziai határ felé vették útjukat. (The Defiant) Egy újabb földi konferenciára akart transzportálni Sisko, Dax és Bashir, amikor egy kisebb baleset következtében a 21. században értek földet. Sisko és Bashir a munkanélküliek gettójába került, ahol a parancsnok kénytelen volt felvenni egy miatta meggyilkolt férfi személyazonosságát, mivel nem akarta befolyásolni a történelem menetét. A parancsnok a jobb életkörülményeket és munkahelyeket követelők élére állt, követelések teljesítése után visszatért a jövőbe. (Past Tense) Korábban ellenezte fia és a ferengi Nog barátságát, de később ő lett az, aki segített a fiatalembernek bekerülni az Akadémiára. (Heart of Stone) Egy időben Sisko parancsnok megszállottként vetette bele magát a bajori történelembe. Talált egy régi tervrajzot, aminek segítségével felépítette azt a bajori 'vitorlást', amivel Bajor űrhajósai évszázadokkal az ember előtt már az űrt járták. Bebizonyította Dukatnak, hogy az általa alsóbbrendű fajnak hitt bajoriak évszázadokkal a kardassziaiak előtt már az űrt járták. (Explorers) A frissen előléptetett Sisko kapitány és legénységének meg kellett állítania a Defiant fedélzetén elszabadult alakváltót. (The Advesary) A khitomeri egyezmény gyengülése idején az állomáshoz érkező klingon flotta szándékainak kiderítésével Sisko kapitány Worfot bízza meg. Siskoék feladata lett Gowron megállítása. (Way of the Warrior) Jake Sisko 18 éves volt, amikor édesapja a Defiant fedélzetén életét vesztette. Halála után egy évvel Sisko kapitány azonban visszatért az állomásra- de csak néhány percre, hogy ezután évekig ne bukkanjon fel. Dax és O'Brien jött rá, hogy Sisko kikerült a mi tér-idő kontinuumunkból. Jake- nek kellett megtalálnia a módot apja visszahozására. Á?rói ambiciói feladása árán Jake remek tudós lett, végül megtalálta az utat apja megmentésére. Az idős Jake életének utolsó pillanata apja életének folytatását jelentette, Benjamin Sisko ki tudta kerülni nemezisét. (The Visitor) Sisko kapitány tárgyalásokat kezdett a dominion kisebb népeivel, de az üzletkötést megzavarta a jem' hadar támadása. Amikor a Defiant a kereskedők segítségére indult egy közeli bolygó atmoszférájába, a jem' hadar hajók lecsaptak rájuk és súlyos csapást mértek a Defiantre. A támadás során Sisko kapitány életveszélyes állapotba került, Kira őrnagy tartotta benne a lelket. (Starship Down) Amikor már minden jel arra utalt, hogy a dominion a Föld elfoglalására készül, Odo és Sisko kapitány a Földre utazott, hogy felkészüljenek a támadásra. Az előkészületek során megdöbbenve tapasztalták, hogy a Csillagflotta vezetősége át akarta venni a Föderáció irányítását. A kapitányt lecsukták, mivel ellenezte egy szakadár admirális terveit, de Odo segítségével sikerült még isőben megállítani a puccsot, ami a Föderáció bukását okozhatta volna. (Home Front, Paradise Lost) A dominion inváziót egyelőre sikerült elhárítani, de Siskoónak újabb riválissal kellett szembenéznie: a féreglyukon át megérkezett egy századokkal korábban eltűnt bajori, aki azt állította, ő a próféták küldöttje, nem Sisko. (Accession) A helyzetet sikerült rendezni, de a kapitány továbbra sem pihenhetett. Fiát elcsábította egy idősebb asszony, aki Jake energiáját akarta leszívni. (The Muse) Később az állomásra érkező ipari replikátorok felkeltették a Maquis érdeklődését is. Sisko kapitány számított is a renegát csapat támadására, arra azonban nem, hogy mialatt ő gyanúsan viselkedő Kassidy Yates-et követi, addig egy lojálisnak hitt tisztje, Eddington, ellopja a gépeket. (For the Cause) A replikátorok elvesztek és a Föderációnak egy sokkal nagyobb problémával kellett legközelebb megküzdenie. A Defiant legénységének egy renegát jem'hadar csapat után kellett mennei és egy jem'hadar osztaggal együtt harcolva meg kellett állítaniuk a iconia-kapu javításával foglaltoskodókat. Sisko tudta, ha a renegát csapat terve sikerül, akkor bárhol lecsaphatnának a galaxisban. (To the Death) Egy ponton összefutottak a klingon és a dominion intrika szálai: Sisko és három társa Kronosra utazott, hogy leleplezze a Gowront helyettesítő alakváltót. A bolygón kiderült, hogy nem a klingon nagytanács fejét cserélték ki a dominion urai, Martok tábornok. (Apocalyrse Rising) Sisko és társai egy küldetés során egy távoli bolygó felszínén maradnak, hajójukat szétlötte a jem'hadar. Sisko kapitány tárgyalásokat kezd az odaérkező vortával, tudja, hogy olyasmi van a fedélzeten, ami nagyon kell a dominionnak. Végül a ronccsal együtt távoznak - Sisko értékes szerzeménnyel bővítette a Föderáció hajóparkját. (The Ship) Amikor az idő orbja (bajori szent kehely) segítségével egy klingon visszautazott az időben, hogy megváltoztassa jelenét, Sisko és társai is kénytelenek voltak egy rövid utat tenni a 23. századba. Miután megakadályozták a K-9-es állomás elpusztítását és megmentették a gyanútlan Kirk kapitány életét, Sisko a hídon tett jelentést az élő legendának. (Trials and Tribble-ations) Sisko, Garak, Dax és Odo épp bajorről utazott vissza az állomásra, amikor plazmaviharba kerültek. Végül a megszállás idején landoltak, és Quarknál vállaltak munkát... Kiderült, hogy mindannyian Odo egy gondolatának 'rabjai' lettek, egyfajta kapcsolatba léptek az alakváltó agyával a vihar hatására. (Things Past) Az állomáson keresztül jut el Bajorre az ősi szent épületek tervrajzai és a bajori történelemért rajongó Sisko kapitány tanulmányozni kezdte az elveszett város, Ba'hala felépítését. Azt remélte, hogy a jóslatot beteljesítve ő lesz az, aki megtalálja a várost. A tervek tanulmányozása közben baleset érte, látnoki képességekre tett szert, melyet elveszett Bashir doktor műtétje után. (The Rapture) Újból feltűnt Eddington, a maquis-vezér. A kapitány, aki azóta sem tudta elfelejteni a férfi árulását, most Eddington nyomába szegődött és ha nagy árat is kellett fizetnie az egykori tiszt elfogásáért is, gondoskodott arról, hogy az egy föderációs büntetőtelepre kerüljön. (For the Uniform) Pár héttel később kihozatta a férfit, hogy a segítségével járjon utána egy ügynek. (Blaze of Glory) A növekvő dominion fenyegetés idején szinte állandó kapcsolatban állt Weyounnal, a dominion föderációs nagykövetével és Bajor vallási vezetőjével, kai Opakával. Az előbbivel a lehetséges békés megoldásokról, utóbbival Bajor semlegességének megőrzéséről tárgyalt. (In the Cards) Valamivel később világossá vált Sisko számára, hogy nem engedheti meg, hogy a féreglyukon keresztül jem'hadar egységet tízezreit halmozzák fel Kardasszián: felállítatta a wormhole száját védő aknamezőt. Ezt követően az állomást elfoglalta a dominon flottája, de az aknamező fennmaradt. (Call to Arms) Áthelyezték a 375-ös csillagbázisra, majd annak a jem'hadar hajónak a parancsnokságával bízták meg, amit egy évvel korábban ő és társai szereztek meg. Irányítása alatt megsemmisítették a dominion legnagyobb 'fehér' raktárát, majd Martok segítségével visszatértek a csillagbázisra. (Roks and Shoals, Sons and Daughters) Jake egy ügyesen közvetített üzenetének köszönhetően megtudta, hogy a dominiont napok választják el az aknamező lebontásától, Sisko megtervezte és végrehajtatta DS9 visszvételét - ahogy azt megígérte embereinek. Ezzel a tettével egy hordó vérbort nyert Martoktól.

Elsőtisztjével - a kezdeti nehézségeket legyőzve - hatékony munkakapcsolatot alakítottak ki. Az állomás tudományos tisztje, Jadzia Dax legjobb barátja lett; a szimbióta előző hordozója, Curzon, a mentora volt.


Romantikus szálak fűzik Kassidy Yateshez, egy teherhajó kapitányához. Kedvenc sportja a baseball.

 

Jake Sisko (Cirroc Lofton)

Jake

Benjamin és Jennifer Sisko fia. 2355-ben születtett a Földön, édesanyját 2367-ben vesztette el Wolf 359-nél a borg támadás idején. 2369-ben érkezett a Deep Space Nine fedélzetére, amikor édesapja átvette az állomás parancsnokságát. Hamarosan összebarátkozott a ferengi Noggal, de barátságuknak sem apja, sem Nog nagybátyja, Quark nem örült. A két fiatal megalapította a Noh-Jay Konzorciumot, 2369-ben sikeres üzletet bonyolítottak le. 2371-ben Chief O'Brien segédje lett, apja azt remélte, Jake is a flotta tisztje lesz. A fiú azonban másként döntött; az írói pályát választotta. A klingonokkal folytatott háború idején, 2374-ben Bashir doktorrral a háborús övezetbe ment, hogy tudósítson az ott történtekről - a kirándulás majdnem az életébe került. Munkájának köszönhetően a Föderációs Híradó állandó munkatársa lett és amikor az állomást átadták a kardassziai-dominion flottának, Jake - apja tudta nélkül - az állomáson maradt, hogy tudósítson a fejleményekről. A háború idején segítette az ellenállás munkáját, Damar lecsukatta. Quark és Ziyal szabadította ki.

 


Worf (Michael Dorn)

Worf

Mogh fia, Kurn bátyja, K'Ehleyr, majd Dax társa, - utóbbinak férje is - Alexander apja. 2364-től a U.S.S. Enterprise-D biztonsági tisztje, majd 2372-től Deep Space Nine stratégiai műveleteit vezető tisztje. Az első klingon, aki a Csillagflottában szolgál. 2340-ben született Kronoson. 2346-ban, a khitomeri támadásban szülei életüket vesztették, Szergej és Helena Rozhenko nevelte a Gaulton, majd a Földön. Worf Tasha Yar halála után lett az Enterprise biztonsági tisztje. 2366-ban kiderült, hogy halottnak vélt öccse, Kurn életben van. Nagyjából ezzel egyidőben közösítte ki Worfot a Klingon Nagytanács: úgy hitték, a khitomeri mészárlás Mogh árulásának eredménye. Az egyetlen, aki bizonyítani tudta volna Mogh ártatlanságát, az az áruló fia, Duras lett volna. Worf azonban megölte a klingont, miután az végzett kedvesével, K'Ehleyrral. (Fiukat, Alexandert, Worf nevelőszüleire bízta.) 2368-ban a klingon polgárháború idején jelentős szerepe volt neki és öccsének Gowron hatalmának megszilárdításában. (The Next Generation: Redemption) Worf a khitomeri egyezmény felbomlása után került DS9-re. Dax és Koloth társaságában Kahless kardjának felkutatására indult 2372-ben. Az év végén hadbíróság elé kerül egy személyszállító-hajó felrobbantása miatt. A vádak alól tisztázták, de Sisko kapitány megfontoltságra intette. (Rules of Engagement) 2373-ban a Gamma-kvadránsba utazott, hogy kiszabadítsa az ott fogva tartott kardassziai, romulán és föderációs tiszteket. Kivívta a klingon seregek vezérének csodálatát, Martok befogadta családjába. Egy ideig az idősebb klingon hajóján szolgált. (In Purgatory's Shadow, By Inferno's Light) 2374-ben a Vornak fedélzetén hagyta el Deep Space Nine-t az állomás kardassziai és dominion kézbe jutása előtt, ő értesítette Gowront az összecsapásról. Az állomás visszaszerzése után régi posztját foglalta el. Romantikus szálak fűzték Deanna Troihoz, majd röviddel áthelyezése után beleszeretett Jadzia Daxbe, akit 2375-ben vett feleségül.

Mini-chat


Copyright MyCorp © 2017